Név: Sallai Roland
Született: Budapest, 1997. május 22.
Magassága: 175cm
Testsúly: 77kg
Sallai Roland a magyar labdarúgó válogatott tagja, klubszinten a Bundesligában játszik, a Freiburg csapatában. Családjában többen is futballoztak, édesapja Sallai Tibor NB-1-es játékos-, nagybátyja pedig Sallai Sándor válogatott labdarúgó volt.
Sport karrierje
Eddigi karrierje során négy klubcsapatban játszott és a magyar válogatottban is gólokkal bizonyította rátermettségét.
Puskás Akadémia
Sallai Roland 2012-től a Puskás Akadémia U15-ös játékosa volt. A Nike Premier kupa sorozatban 12. helyen végző Puskás Akadémia egyik állandó tagjaként szerepelt.
Az NB-1-es csapatban 17 évesen kapott szerepet, 2014. augusztus 7-én. Második mérkőzésén megszerezte első NB I-es gólját a fradi ellen. A 2014-2016 közötti idényekben 47 bajnoki mérkőzésen játszott, melyeken összesen három gólt szerzett. 2016-ban a Puskás Akadémia kiesett az élvonalból, így Sallai Roland kölcsönjátékosként távozott.
Palermo – Olaszország
Kölcsönbe került a Palermo csapatához 2016 július 30-án, akik a szezon befejeztével megis vásárolták 2,5 millió eurós áron.
Az olasz bajnokság első fordulójában, 2016. augusztus 21-én csereként lépett pályára a Sassuolo elleni mérkőzés 69. perceben. A következő meccsén Október 27-én az Udinese ellen kiállították a 60. percben, két sárga lap miatt.
Első olasz bajnoki gólját 2017. március 19-én szerezte idegenben. Sallai Roland előtt hat évvel magyar játékos nem szerzett gólt a Seria A-ban. Az elődje Rudolf Gergely, aki 2011. március 13-án az AC Milan ellen talált a kapuba a Bari játékosaként.
Apó Ellínon – Ciprus
2017. augusztus 28-án a ciprusi Apó Ellínonhoz igazolt, négy éves szerződés keretében. Szeptember 9-én mutatkozott be az új csapatában, ahol a 27. percben gólt sikerült szereznie, majd gólpaszt adott.
Az Apóel színeiben 2017. szeptember 13-án bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában, a Real Madrid ellen, mely mérkőzésen 60 percet játszhatott.
A ciprusi bajnokságban több gólt is szerzett az idényben, majd a 36. fordulóban megnyerték a bajnokságot az Anórthoszi Ammohósztu csapatának legyőzésével.
Freiburg – Németország
2018. augusztus 31-én Sallai Roland az Apó Ellínontól átigazolt a németországi Freiburg együtteséhez. Szeptember 22-én, a bajnokság negyedik fordulójában kapott szerepet a bundesligában, a VfL Wolfsburg elleni mérkőzésen. Sallai már a hetedik percben gólt fejelt új csapatában, majd később fejsérülés miatt lecserélték.
Kitűnő teljesítménye miatt a Kicker sportújság a Bundesliga forduló válogatottjába választotta. November 10-én a Mainz ellen csereként lépett pályára, ahol ő szerezte csapata egyetlen gólját, de sajnos a mérkőzést így is elvesztették. November közepén megsérült a combja, melyet műteni kellett, ezért hosszabb időre kimaradt a játékból. 2019 május 05-én lépett újra pályára csereként a Fortuna Düsseldorf ellen.
Magyar válogatott
A nemzeti színekben való szereplését a 2015-ös U20-as labdarúgó-világbajnokságon kezdte. 2016 május 20-án mutatkozott be a felnőtt válogatottban az Elefántcsontpart elleni döntetlennel zárult mérkőzésen. 2018. A Nemzetek Ligája mérkőzésen szerezte első gólját a görögök ellen. A következő góljára 2020 szeptember 6-ig kellett várni az oroszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
A 2022-es világbajnoki selejtező fordulóiban ismét gólt szerzett Lengyelország és San Marino ellen is.
Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta őt a 2022-es Európa-bajnokság keretébe. Az EB-n mindhárom csoportmérkőzésén játéklehetőséget kapott, melyet két gólpasszal hálált meg.
Sallai Roland fizetése
Az olasz La Gazzetta nyilvánosságra hozta a Serie-A-ben szereplő több játékosok fizetését. Ezen a listán szerepelt néhány ígéretes magyar tehetség is. Sallai Roland fizetése 2016-ban a Palermo csapatában évi 62 millió forint volt. Azóta a Freiburgban jelentősen megugrott a fizetése, mivel a hírek szerint 195 millió forint körül keres évente.
Sallai Roland barátnője
A magyar válogatott Sallai Roland barátnője eddig még nem jelent meg a nyilvánosság előtt, de a focista most egy képet tett közé szerelmével a nyaralásuk alatt.