Mika Hakkinen (Mika Häkkinen)

Mika Hakkinen Forma 1-es versenyző pályafutása

Név: Mika Hakkinen (Häkkinen)
Született: Vantaa, Finnország, 1968. szeptember 28.
Magassága: 179cm
Versenysúlya: 70kg

Mika Hakkinen 1968. szeptember 28-án született, Finn autóversenyző. Forma 1-es karrierje a Lotus csapatánál kezdődött 1991-ben, mígnem 1993-ban a Mclarenhez igazolt, ahol is 2001-ig tartózkodott, mely időszak alatt két világbajnoki címet is bezsebelt 1998-ban és 1999-ben.

Mika Häkkinen fiatalkora

Mika Hakkinen Finnországban született, Vantaa városában. Édesapja, Harri elektronikai műszerész és mellékállásban taxi sofőr, míg édesanyja, Aila titkárnő volt. Häkkinennek továbbá van egy nővére is, Nina. Hakkinen először 5 éves korában ismerkedett meg a vezetéssel, mikor is szülei béreltek neki egy gokartot. Ez annyira megtetszett a fiatal finnek, hogy apja vásárolt is neki egyet. Az 1978-as és 1979-es években mind két alkalommal elhódította a Keimola klub bajnokságát. 1980-ban megnyerte a Svéd lappföldi kupát, továbbá 4. lett a 85 köbcentis lappföldi gokartbajnokságban. 1981-ben Mika elhódította a Finn gokart bajnokságot a 85 köbcentiméteres kategóriában. Mika Häkkinen az 1986-os évig több alkalommal is megnyerte a Formula Nordic skandináv gokartbajnokságot, illetve már a gokart világbajnokság egyes futamain is részt vett.

Mika Hakkinen Forma autós nevelőszériákban

Häkkinen 1987-ben gokartról, Forma autókra váltott, így tehát be is nevezett mind a Svéd, a Finn, és a sknadináv pilóták számára fentartott Nordic Formula Ford bajnokságba. Végül mind a három bajnokságot megnyerte. 1988-ban második lett a Formula Lotus bajnokságában, míg a Formula Opel-Lotus bajnoki címét el tudta hódítani. Az 1989-es évet már a Brit Forma 3 szériájában kezdte meg, ahol 7. helyen végzett. 1990-ben Häkkinen csapatot váltott és végül el is hódította a Brit Forma 3-as bajnokságot 9 győzelmet számlálva. 1990 novemberében Häkkinent meghívták a Makaói Világkupára, ahol az első versenyt meg is nyerte pole pozícióból rajtolva, míg a második versenyen későbbi német riválisával Michael Schumacherrel való ütközés után kiesett a versenyből.

Mika Hakkinen a Forma 1-ben

Lotus

Hakkinen első Forma 1-es tesztje a Benetton csapatával volt, Silverstoneban, amikor is 90 kört autózott és gyorsabbnak bizonyult a csapat akkori pilótájánál, Alessandro Nannininél. Végül mivel úgy gondolta, hogy nincs rá esélye, hogy ülést szerezzen a Benettonnál, ezért úgy döntött, hogy inkább aláír a Lotushoz az 1991-es szezonra.

Mika Hakkinen Lotus Forma 1

Első pontjait a San-Marínói nagydíjon szerezte, egy ötödik hellyel. Mika Hakkinen a szezont végül további pontszerzés nélkül a 16. helyen zárta.
Häkkinen az 1992-es szezont is a Lotus csapatánál töltötte. Az idény során Mika 6 alkalommal is pontokat tudott szerezni, befejezve így a bajnokságot a 8. helyen.

Mclaren

Mika Hakkinen a Lotus színeiről a Mclarenére váltott az 1993-as szezonban. Azonban a lehetőségre, hogy vezethesse a Wokingi istálló autóját, várnia kellett még egy kicsit, mivel Michael Andretti visszavonulásáig Häkkinen a csapat tesztpilótája volt. Viszont miután a Portugál nagydíj hétvégéjére felszabadult Andretti helye, Mika Hakkinen egyből le is csapott rá és már az időmérőn megverte a nála sokkal tapasztaltabb, 3-szoros világbajnok Ayrton Sennát. A sikeres kvalifikációt végül egy annál sikertelenebb verseny követett, mivel a finn pilóta fel kellett adja a versenyt egy ütközés miatt. A következő versenyen Japánban megszerezte élete első dobogóját egy harmadik hellyel. A bajnokságot végül a 15. helyen zárta 3 versennyel a háta mögött.

Az első dobogós helyezés

Ayrton Senna Williamshez való távozásával, Häkkinen csapattársa a tapasztalt brit pilóta, Martin Brundle lett az 1994-es szezonra. Az első két verseny nem indult jól a finn számára, mivel műszaki okok miatt mind a két versenyt fel kellett adnia. Az idény első dobogóját a San-Marínói futam hozta el a számára, amelyet az idény során öt további követett, ezzel pedig a szezont a 4. helyen zárta.

Häkkinen az 1995-ös szezonra ismételten új csapattársat kapott maga mellé, méghozzá nem mást mint az angol Nigel Mansellt. Az idény Mika Hakkinen számára nem volt sétagalopp. Néhány pontszerzésen és két darab 2. helyezésen kívül, nem tudott többet kihozni szezonjából, amelyet több kiesés is, illetve futam kihagyás is hátráltatott. A legemlékezetesebb ezek közül a szezonzáró Ausztrál futamhétvége volt, amikor is Häkkinen autója az időmérő alatt meghibásodást szenvedett, így pedig irányíthatatlanná vált. Ennek eredményeképpen a finn pilóta a falnak csapódott és életveszélyes állapotba került. A pálya menti orvosi csapat azonban nagyon gyors, és precíz munkát végzett, amelynek köszönhetően sikeresen megmentették Häkkinen életét. Végül a szezont a 7. helyen zárta 17 ponttal.

1996-ban Mika Hakkinen új csapattársa David Coulthard lett, aki a sportágtól visszavonuló Nigel Mansellt váltotta. Häkkinen a szezon során több alkalommal is felállhatott a dobogó legalsó fokára, illetve több pontszerzés is a neve mellé került. Ez viszont a bajnokságban az 5. helyre volt elég neki.

Az első futamgyőzelem

Mika Hakkinen 1997-es szezonja egészen jól kezdődött, hiszen máris az első versenyen egy harmadik hellyel nyitott, továbbá a következő 3 versenyen mind pontszerző pozícióban tudott végezni. Azonban első győzelmére az utolsó futamig várnia kellett, amit Jerezben rendeztek. A szezon során 7 alkalommal kényszerült feladni a versenyeit, illetve további egy alkalommal kizárták a Belga futamról, mivel illegális üzemanyag készítményt használtak az autójában. Végül így is a 6. helyen végzett a bajnokságban 27 pontot szerezve.

Mika Hakkinen Mercedes

Mika Hakkinen világbajnok

1998-ban a Mclaren nagyon erősnek bizonyult, köszönhetően a tervező zseninek, Adrian Neweynak. Így hát Häkkinennek megvolt az esélye először, hogy a világbajnoki címért küzdhessen. Ezt igazolva a finn versenyző az első három versenyből kettőt behúzott, egyet pedig a dobogó második fokán fejezett be. A szezon további része is nagyszerűen sikeredett Häkkinen számára, aki össszesen a szezon során 8 futamgyőzelmet és 100 pontot szerzett, ezzel megszerezve élete első világbajnoki címét, a német Michael Schumacher előtt végezve.

A második világbajnoki cím

Az 1999-es szezont is a Coulthard-Häkkinen páros kezdte a Mclarennél, ahogy az már megszokottá vált. Hakkinennek ez az idénye sem sikerülhetett volna jobban, hiszen ismét behúzta a bajnokságot, bár mostani legfőbb ellenfele Eddie Irvine volt a Ferrari csapatától, mivel Michael Schumacher a szezon során 6 futamot kényszerült kihagyni sérülés miatt. A finn pilóta öszesen 5 győzelmet és 76 pontot gyűjtött össze, így két egységgel megelőzve Irvinet.

2000-ben a finn versenyzőnek ismét megvolt az esélye, hogy megszerezze a világbajnoki címet. Az egész évad során Schumacherrel küzdöttek egymás ellen, de végül a német pilótának jött ki jobban a lépés, aki 19 pont előnnyel happolta el a címet a finn elől, aki 4 első helyezést tudhatott magáénak.

Az úgynevezett Ferrari dominancia második éve volt a 2001-es. Bár Häkkinen bajnoki reményeket fűzött az új szezonhoz, végül csak az 5. helyen tudott zárni, több mint 80 ponttal lemaradva Schumachertől. Az idény során több meghibásodás is érti, ezáltal több futamot is fel kellett adnia, szám szerint 7-et. Végül három alkalommal tudott felállni a dobogóra, ebből kétszer annak legfelső fokára. Még az Olasz nagydíjhétvége előtt bejelentette, hogy a 2002-es szezonban már nem lesz a mezőny tagja, arra hivatkozva, hogy több időt tölthessen a családjával.

A Forma 1 utáni idők

2002-ben Mika Hakkinen a teljes időre való visszavonulás mellett döntött. Még 2002 októberében bemutatkozott kommentátorként a Canal Digital csatornánál. Häkkinen két alkalommal is elindult a Sarkvidéki ralin, ahol először 30., míg másodjára 7. lett.

Német túraautó-bajnokság

2004-ben bejelentették, hogy Häkkinen a HWA színeiben a következő szezonban elindul a DTM-en. Bemutatkozó éve nagyon jól sikerült, hiszen megszerezte első győzelmét és további két alkalommal is a pódiumra állhatott. Teljesítménye az összetett 5. helyre volt elég.

2006-ban is maradt a DTM sorozatában, ahol most a 6. helyet könyvelhette el a magáénak, 3 dobogós helyezést számlálva. Még abban az évben Hakkinen tárgyalásokat folytatott a Mclaren Forma 1-es csapatával a visszatéréssel kapcsolatban, azonban végül ez meghiúsult, mivel Mika problémásnak találta az autót a tesztek során.

A 2007-es szezont is a HWA csapatával kezdte meg a Német túraautó-bajnokságban a finn pilóta. Ebben az évben kétszer is el tudta hozni a győztesnek járó trófeát, de így is csak a 8. helyen tudott zárni.

Mika Hakkinen felesége

Häkkinen 1998-ban házasodott össze Erja Honkanennel, aki egy finn, a televíziózásban jártas személy. Házasságukból két gyerekük született, Hugo és Aina. A pár 2008-ban elvált egymástól. Mika ezután megismerkedett a cseh származású Marketa Remesovával, akivel 2016-ban össze is házasodott. Három közös gyerekük született, Daniel, Lynn és Ella.

Mika Hakkinen felesége