A botrányairól is jól ismert Curtis barátnője jelenleg Barnai Judit válogatott kosárlabda-játékos. A rapper 2020 decemberében szakított feleségével és utána jött össze a szépséges kosaras lánnyal.
Curtis házassága, nem az új szerelem miatt ment tönkre, mivel már jóval előtte külön élt a feleségétől.
Curtis batátnője – Barnai Judit
A gyönyörű kosárlabdázó 1994 január 17-én született. Jelenleg a Győr kosárlabda-csapatában center poszton játszik, továbbá alapembere a válogatott együttesének is. Korábbi csapatai a BEAC Újbuda, Ludovika-FCSM Csata, Vasas Akadémia, Pécs.
Barnai Judit 2005-ben szenvedett egy igen komoly autó balesetet. Még kislányként kilépett a busz mögül és egy autó elgázolta. A csípője, a válla, a gerince és a térde is jelentősen megsérült. Azonban két év sikeres rehabilitáció után, vissza tudott térni a kosárlabda pályára.
Az énekes magánélete
Széki Attila, azaz Curtis 1989. augusztus 31-én született Budapesten. Magyar labdarúgó volt és miután visszavonult, dalszövegíró és rapper lett. 17 éves korában mutatkozott be az Újpest labdarúgó csapat színeiben az NB1-ben. Néhány meccsen játszott az első osztályban, aztán az Újpest B-ben kapott szerepet.
A labdarúgó másodosztályban bajnoki címet sikerült szereznie a KTE csapatával. 2009-ben sérülés miatt kihagyott egy évet a játékból, mely véget is vetett a sport karrierjének.
Több közismert hölgy is volt Curtis barátnője
Az X-faktor egykori sikeres versenyzője, Csobot Adél is Curtis barátnője volt még 2013-ban. Egy röpke év nem sok, annyit sem húztak ki egymás párjaként. Gyorsan következett a másik elsöprő szerelem, melynek eljegyzés lett a vége Bodor Bettinával. Hiába az eljegyzés, Curtis hűtlenségét menyasszonya megtudta és ez véget vetett szerelmüknek. Szomorú eset, hogy tettlegességgel zárult ez a kapcsolat, mivel a rapper jócskán helybenhagyta barátnőjét, amikor szóba került a megcsalás esete köztük.