Cristiano Ronaldo gyermekek tekintetében igen jól el van látva. Jelenleg négy gyermeke van, de egyes hírek szerint már „dolgoznak” az ötödik trónörökös megszületésén.
Cristiano Ronaldo gyerekei
Jelen állás szerint Ronaldo négy gyermek édesapja. Fia Cristiano Jr 2010. június 17-én született az Egyesült Államokban béranyától. A kis Cristiano is tehetséges futballistának bizonyul, lehet hogy egyszer apja nyomdokaiba lép.
2017 júniusában ikrei születtek szintén béranyától, akiket Eva és Matteo névre kereszteltek. Sokáig titokban tartották a gyermekek béranyától való születését.
Cristiano egy 2017. július 18-i interjúban jelentette be, hogy Georgina Rodriguez spanyol barátnővel együtt várják első babájukat. Georgina 2017. november 12-én hozta világra Alana Martina vérszerinti kislányukat.
A Cristiano Ronaldo gyermekek újabb testvért kapnak ?
2020 májusában felröppent a hír, hogy Ronaldonak útközben születhet ötödik gyermeke, miután Georgina Rodriguez barátnője rejtélyes üzenettel utalt rá, hogy terhes. Ezeket a pletykákat azonban hamar megcáfolták.
Ki Junior édesanyja?
Cristiano megfogadta, hogy idősebb korában felfedi fiának az igazságot az anyja történetéről. Cristiano Junior édesanyjának személyazonossága nem ismert, de Ronaldo teljes felügyelettel rendelkezik a fia felett, és jelentések szerint anyjának 10 millió fontot fizetett a gyermek kihordásáért és megszüléséért.
Ronaldo a chat show műsorvezetőjének, Jonathan Rossnak azt mondta: „Az emberek azt hiszik, hogy ezzel a lánnyal együtt voltam. Soha nem mondtam el senkinek, és soha nem is fogom.
„Amikor Junior]fel fog nőni, mindig igazat fogok mondani neki, mert megérdemli, mert ő a fiam.”
Cristiano Ronaldo élete
Madeira szigetén született, és nőtt fel. Anyja, Maria Dolores dos Santos Viveiros da Aveiro szakács, és Apja, José Dinis Aveiro, kertész. Két nővére van, Elma és Liliana Cátia „Katia”, aki énekes, és egy bátyja, Hugo.
Édesanyja egyszer nyilvánosságra hozta, hogy, el akarta vetetni őt a szegénységük és az apja alkoholizmusa miatt. Az orvos viszont nem volt hajlandó elvégezni az abortuszt, így születhetett meg Ronaldo.
Gyerekként Ronaldo az Andorinha amatőr focicsapatban játszott 1992 és 1995 között, ahol édesapja volt az edző. 1997-ben, 12 éves korában, próbajátékon szerepelt a Sporting-al, akik azonnal leszerződtették. Ezt követően a Lisszabon melletti Alcochete-be költözött, és csatlakozott a Sporting többi ifjúsági labdarúgó akadémiához. 14 éves korában Ronaldo abbahagyja tanulmányait annak érdekében, hogy teljes mértékben a futballra koncentrálhasson. Egy évvel később azonban szívbetegséget diagnosztizáltak nála, ez az állapot arra kényszeríthette, hogy feladja a focit. Ronaldo átesett a szívműtéten. A beavatkozás után néhány órával elbocsátották a kórházból, és néhány nappal később már a focipályán volt újra.
Pályafutása
Első felnőtt csapata a Sporting Lissabon volt, ahol a nagy csapatba 2001-ben került fel. Itt összesen csak egy sikeres szezont töltött. Ezután a Manchester United 12m fontért leigazolta. A vörös ördögöknél egészen 2002-2009 között játszott, mely idő alatt háromszoros bajnok, egyszeres kupa- és kétszeres ligakupa-győztes lett. Megnyerte az angol szuperkupát, a Bajnokok Ligáját, és a FIFA klub világbajnokságot is. Ezen kívül a Manchester játékosaként Aranylabdás is lett. A 2007–08-as idényben 42 gólt szerzett az idény során, mely ezidáig egyéni és klubrekord is volt. Ezzel megdöntötte George Best 33 gólt számláló rekordját, amit csaknem 40 éven át senki nem tudott beérni. Ronaldot ebben a szezonban az aranycipővel is kitüntették, nyolc ponttal előzte meg a másik jelöltet, Dani Güizát.
Real Madrid
2009 nyarán a Real Madridhoz szerződött rekordnak számító 94m euróért, így vagyona jócskán gyarapodott. 40 gólt szerzett a 2010-2011-es évben, megdöntve ezzel Hugo Sánchez és Telmo Zarra 38 gólos rekordját. A következő évben ezt a rekordot Lionel Messi 50-re javította. Ronaldo is feljebb tornászta saját csúcsát ugyanebben a szezonban 46-ra, a következő évben pedig 48-ra. Ő szerezte a Real Madrid történetének legtöbb gólját (61) is egy idényen belül. A korábbi gólrekordot még Puskás Ferenc tartotta 49 lőtt góllal.
Portugál válogatott
2003 óta játszik a válogatottban és 2010 évtől a csapatkapitányi posztot is ő tölti be. 2016-ban Európa-bajnok volt, 2019-ben Nemzetek Ligája győztes, továbbá 2006-ban negyedik helyen végzett a Portugál válogatottal a világbajnokságon. Ő a válogatott szereplési-, és gólrekordere is. A válogatott mérkőzéseken ő szerezte a legtöbb golt az európai játékosok közül.