Arnold Schwarzenegger

Arnold Schwarzenegger testépítő élete, filmek

Név: Arnold Schwarzenegger
Született: Graz, Austria, 1947 július 30.

Magasság: 188cm
Versenysúly: 107kg
Beceneve: Osztrák tölgy
Vallása: római katolikus

Legnagyobb győzelem: hétszeres IFBB Mr. Olympia 1970-1975, 1980
Aktív: 1967-1980

Arnold Schwarzenegger profi testépítő, színész, üzletember, illetve Kalifornia volt kormányzója. A világhírt és az ismertséget az akciófilmekben való szereplés hozta meg számára.
Nem csak hazájában őrvendett nagy népszerűségnek. A grazi sportcsarnokot is róla nevezték el. Kaliforniai kormányzóként, főképp a kivégzések kaliforniai engedélyezése miatt, hazájában erőssen csökkent a népszerűsége.

Fiatalkora

Arnold Schwarzenegger ausztriában, egy Graz-hoz közeli kis faluban, Thalban látta meg a napvilágot. Édeesanyja Aurelia Jadrny (1922–1998), édesapja pedig Gustav Schwarzenegger rendőrfőnök (1907–1972) volt. Szegénynek mondható családi körülmények között kellett felnőnie. Volt egy bátyja, Meinhard, akit 1971-ben ittas vezetés miatt, autóbalesetben veszített el. Arnold haragudott rá, így nem ment el a temetésére. Meinhardnak volt egy felesége és egy fia, Patrick, akit később folyamatosan támogatott anyagilag és segített neki az Egyesült államokba jutni.

Fiatalként – apja hatására – több sportot kipróbált, először 1960-ban fogott kezébe súlyzókat, amikor futballedzője csapattársaival együtt a helyi edzőterembe küldte. Arnold 14 évesen a futball helyett testépítéssel kezdett foglalkozni; egy grazi edzőtermet látogatott. Az itteni mozikban látott először olyan neves sportolókat, mint Reg Park, Steve Reeves és Johnny Weissmuller.

Arnold Schwarzenegger testépítő pályafutása

A testépítéssel 15 éves korában ismerkedett meg, 17 éves korában pedig már versenyeken is részt vett. Bár 18 éves korában be kellett vonulnia a hadseregbe, ez sem szegte Arnold kedvét, hogy versenyezzen, így elindult a junior Európa bajnok versenyen, melyet meg is nyert. Katonai szolgálata alatt még egy másik versenyen is részt vett, ahol megkoronázták a legjobban felépített férfi test címmel. Nagyon precíz, ambiciózus és célratörő volt. Célkeresztjébe pedig következőnek a Mr. Universe bezsebelése volt.

Arnold edzés közben.

Csillag születik

Arnold nagyon szorgalmasan készült a londoni amatőr Mr. Universe-re, melyet végül meg is nyert mindössze 20 évesen. Így ő lett a valaha volt legfiatalabb Universe győztes. 1966 és 1968 között még részt vett több erőemelő versenyen is.

1968-ban Amerikába emigrált, célja pedig nem más volt, mint a legnagyobb testépítő verseny megnyerése. Még ebben az évben megpróbálkozott a Mr. Universe versenyen, de Frank Zane-el szemben alulmaradt. Az 1969-es évben indult első alkalommal a Mr. Olympia versenyen, ahol Sergio Oilva mögött a második helyen végzett. Arnold viszont 1970-ben még erősebben és elszántabban tért vissza, hogy megnyerje a bajnoki címet. Ez végül sikerült is neki, így ő lett a legfiatalabb Mr. Olympia győztes a maga 23 évével.

Nincs megállás

Schwarzenegger persze nem állt meg egy sikernél, mivel 1971 és 1975 között egymás utáni öt alkalommal elhódította még a címet. Az 1975-ben Franco Columbo ellen elnyert cím után, pedig bejelentette visszavonulását. Aztán 1980-ban visszatért, hogy részt vehessen az 1980-as Mr. Olympián. Arnold Schwarzenegger ekkor a Conan, a barbár című film főszerepére készült, és mivel elég jó formába került eldöntötte, hogy meg akarja nyerni újra a testépítő versenyek királyát. Schwarzenegger végül elnyerte 7. címét is, majd hivatalosan bejelentette visszavonulását. Karrierje során 5 alkalommal nyerte meg a Mr. Universet, illetve hétszer a Mr. Olympiát, mellyel ő tartotta a legtöbb Olympia győzelem rekordját 1991-ig, mikor is Lee Haney megnyerte 8-ik címét.


Arnold Schwarzenegger edzésterve

Arnold filmes karrierjének kezdete

Gyerekkori álma volt, hogy egyszer egy híre színész legyen. Álma érdekében külön színjátszó tanfolyamokon és angol órákon is részt vett. Mikor szerepek után nézett, ügynökei megmondták neki, hogy erős osztrák akcentusa miatt sohasem lesz belőle profi színész. Végül a sok nyelv tanulás kifizetődött, Arnoldból pedig egy kimagasló színész vált. Első szerepe az 1970-ben megjelenő Herkules című filmben volt. Habár keményen dolgozott akcentusának javítása érdekében, végül szinkronizálni kellett a hangját, mivel akcentusa miatt nehezen lehetett megérteni mit mond. Második filmszerepe az 1973-as Hosszú Búcsú című filmben volt, ahol egy süketnéma fickót játszott. 1976-ban a Maradj éhen című filmben kapott főszerepet. 1977-ben megkapta az év legjobb debütáló férfi színészének járó Golden Globe díjat, köszönhetően színészi alakításának a Maradj éhen című filmben. 1977-ben az Acélizom című sport dokumentumfilmben is főszerepet vállalt.

Az akciófilmek világában

Arnold az 1982-es Conan a barbár című filmben egy harcos szerepébe bújhatott. A film sikerének köszönhetően 1984-ben elkészült a folytatás, a Conan a pusztító, ahol Arnold Schwarzenegger ismét főszerepet kapott. Az áttörést viszont az Arnold Schwarzenegger filmek legismertebbje, az 1984-es Terminátor című film hozta. 1991-ben a Terminátor 2-ben játszott főszerepet. 1995-ben ismét Golden Globe díjra jelölték, most viszont a legjobb férfi főszereplő díjra. 2003-ban a Terminátor 3-ban kapott főszerepet, mely film hasonlóan az előző részekhez nagy bevételt hozott.

Kalifornia kormányzója

Arnold 2003-ban Kalifornia 38-ik kormányzója lett. Legjelentősebb kormányzói megvalósítása a 2006-os globális felmelegedés megoldásairól szóló törvény volt. Ez egy megállapodás volt, arról, hogy harcoljanak a globális felmelegedés ellen, úgy, hogy csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, továbbá átalakítják az állami munkavállalók kompenzációs rendszerét. Arnold nagyon sokat segített Kalifornia gyengülő infrastruktúrájának erősítésében, és nem ijedt meg nagyobb döntések meghozatala esetén sem. Stratégiai tervében benne volt a zsúfoltság csökkentése, továbbá a levegő megtisztítása. Schwarzenegger nagyon sokat tett annak érdekében, hogy Kaliforniából egy erős államot faragjon, nem mellesleg pedig kormányzása alatt sokat tett egy zöldebb környezet megvalósításáért is. Hét év kormányzás, két kormányzói ciklus után 2011-ben viszont úgy döntött, hogy átadja a staféta botot és befejezi politikai pályafutását.


Arnold Schwarzenegger filmek

Érdekességek Arnold Schwarzenegger életéből

Az alábbiakban olvasható néhány érdekesség Arnold Schwarzenegger életéből, melyek ritkán hangoztak el a médiában, így nem annyira köztudottak.

A testépítés elött futballista volt

Mindig vonzották a sportok, de ő sem a testépítéssel kezdte. Igen sok testépítő, a súlyzók emelgetése elött a fociban is kipróbálta magát. Viszont az ő célja az volt, hogy lenyűgőzze maximalista apját futball tudásával.

Edzője elvitte a csapatot pár súlyzós edzésre a helyi konditerembe. Ekkor Arnold még csak 14 éves volt, de ettől a pillanattól nem érdekelte már a foci, csak a testépítésnek szentelte életét.

Szinte pénz nélkül érkezett Amerikába

Gyermekkorában családjával igen szegély körülmények között életek Ausztriába. Elmondása szerint mély nyomot hagyott benne amikor családja meg tudott vásárolni egy hűtőszekrényt. Ez rendkívűl nagy esemény volt a család számára. Hiába a szegénység, mert nagyot álmodni, miszerint sikeres színész lesz az Egyesül Államokban.

Még csak 21 éves volt, amikor Amerikába költözött, és a nyelvet sem igazán beszélte. Pénze szinte csak annyi volt, amiből egy lakást tudott bérelni és edzőterembe járni, hogy fel tudjon készülni a Mr. Olympia versenyre.

Arnold Schwarzenegger a vállalkozó

Még testépítő karrierjének kezdete előtt egy kaliforniai székhelyű téglagyártó vállalkozása volt, melyet 1968-ban alapított, 21 éves korában, amikor Amerikába költözött. Volt egy partnere is a vállalkozásban Franco Columbo személyében, aki a testépítésben is társa volt.

Az üzletük igen nyereségesnek bizonyult, mivel 1971-ben San Fernandot földrengés sújtotta, és nagyon megnőtt a kereslet az építőanyagok iránt.

Egy dokumentumfilm által vált ismertté

Első filmsikere az Acélizom című dokumentumfilm volt. Ebben bemutatták néhány testépítő felkészülését az 1975-ös Mr. Olympia testépítő versenyre. A film egy valós belső képet mutatott be az akkori testépítő versenyzők életéről.

Valójában dokumentumfilm volt, de több dramatizált elem szerepelt benne, ami bemutatta Arnold Schwarzenegger és Lou Ferrigno versengést. A filmben Schwarzenegger „gazemberként” volt bemutatva, aki akadályozta Ferrigno sikeres felkészülését. Ebben a filmben alakított első alkalommal negatív szereplőt.

Golden Globe díjazott

Az 1970-es években elég sok mellékszereppel látták el, amikor még csak szárnyit bontogatta a színészetben. Az egyik ilyen filmje A Maradj éhen! címet viseli, ahol Joe Santo szerepét játszotta el.


Golden Globe Maradj éhen


Olyan mértékben le kellett fogyjon a szerep eljátszásához, hogy majdnem testépítő karrierjébe került, viszont a szerepért Golden Globe díjjal jutalmazták.

Arnold Schwarzenegger legismertebb filmjei

A 80-as években nagy kereslet volt az akciófilmek iránt. 15 éves testépítő és színészi tapasztalat után minden bizonnyal készen állt, hogy kasszasikert csináljon a filmvásznon. 1982-ben mutatták be a Conan a barbár című mozifilmjét, mely hatalmas sikert hozott számára.


Terminator


Viszont ez a siker is eltörpül az 1984-es Terminátor című mozifilm mellett, ami olyan szupersztárrá varázsolta, hogy utána szinte nem volt olyan ember a földön, aki ne ismerte volna Arnold Schwarzenegger nevét.

Nagyban támogatja unokaöccsét

Meinhard testvére egy tragikus autó balesetben vesztette életét. Kapcsolata megromlott testvére családjával, de ennek ellenére folyamatosan támogatta és támogatja őket. Ő állta a baleset után Patricknak, bátyja 3 éves fiának a taníttatását, és később elintézte neki az Amerikába költözés feltételeit.

Azóta unokaöccse jogi diplomát szerzett a Kaliforniában. A Los Angelesi ügyészségen-, és a Sony Music-nál is dolgozott, mint jogász. Későbbiekben ügyvédi irodát alapított Kaliforniában, és nagybátyjának a tanácsadója lett, miközben Arnold Schwarzenegger a kormányzó tisztséget töltötte be.

Arnold Schwarzenegger filmek

Rengeted sikerfilmben játszott főszerepet Arnold Schwarzenegger, melyek többségére évtizedek múltán is örökzöld klasszikusként tekintünk vissza.
  • 1970 Herkules New Yorkban
  • 1973 A hosszú búcsú
  • 1976 Maradj éhen
  • 1977 Acélizom
  • 1979 Cactus Jack
  • 1982 Conan a barbár
  • 1984 Terminátor – A halálosztó
  • 1985 Vörös Sonja, Kommandó
  • 1986 Piszkos alkú
  • 1987 Ragadozó, A menekülő ember
  • 1988 Vörös Zsaru, Ikrek
  • 1990 Emlékmás, Ovizsaru
  • 1991 Terminátor 2
  • 1993 Az utolsó akcióhős
  • 1994 Junior, Két tűz között
  • 1996 Hull a pelyhes, Végképp eltörölni
  • 1997 Batman és Robin
  • 1999 Ítéletnap
  • 2000 A hatodik napon
  • 2002 Az igazság nevében
  • 2003 Terminátor 3
  • 2004 Nyolcvan nap alatt a föld körül
  • 2005 A gyerek, meg én
  • 2010 A feláldozhatók
  • 2012 A feláldozhatók 2
  • 2013 Erőnek erejével, Szupercella
  • 2014 Szabotázs
  • 2015 Maggie – Az átalakulás, Terminátor 3 – Genesys
  • 2017 Utóhatás, Nyírjuk ki Günthert!

Arnold Schwarzenegger képek