Növényi Norbert 1957 május 15-én született, olimpiai bajnok birkózó, kick box-, MMA-, és grappling világbajnok. A sport pályafutása mellett elvégezte a színitanodát, és színészként is láthattuk több szerepben.
Növényi Norbert sportolói karrierje
Birkózás
Hároméves korában édesapja hatására kezdett bele a birkózásba, a budapesti Spartacus egyesületben. 1975-ben átigazolt az Újpesti Dózsához, ahol öt évet töltött. 1977-ben az országos bajnokságon bronzérmet szerzett. 1979-ben az Európa-, és világbajnokságon is ezüstérmes lett.
Sportolói karrierje csúcsát 1980-ban érte el, amikor sikerült megnyernie a moszkvai olimpiai bajnokságot. Ezekután 1983-ig sikertelenül versenyzett, majd a budapesti Európa-bajnokságon a negyedik helyezett lett, majd a világbajnokságon bronzérmet szerzett.
Az 1985-ben Los Angelesben rendezett olimpiát Magyarország bojkottálta, így nem tudott indulni.
1992-ben a Fradi színeiben 100kg-os súlycsoportban ismét kijutott az olimpiára, ahol a hetedik helyen végzett.
Birkozói pályafutása alatt hét Magyar bajnoki címet nyert (1979-1984 között 90kg-ban, és 1992-ben 100kg-ban)
Kick Box
1985 és 1988 között a Budapesti Spartacus birkózóedzője volt, miközben belekezdett a kick box versenyzésbe.
Az 1986-os párizsi Európa-bajnokságon Növényi Norbert kick box full contactban aranyérmet szerzett. A következő évben rendezett müncheni világbajnokságot szintén sikerült megnyernie.
MMA
A kick box mellett az MMA világába is kikacsingatott, ahol 2009-ben a WFCA világszervezet keretein belül világbajnok lett.
Grappling
Belekóstolt a grapplingba is, mely hasonlít a birkózáshoz, a földharc egy fajtája, ahol nem alkalmaznak ütéseket. 56 éves korában ebben a sportban is sikerült világbajnoki címet nyernie.
Színművészet
A Gór Nagy Mária szinitanodában végzett színművészeti tanulmányokat. Néhány kisebb kabarészerepet kapott, majd a későbbiekben nagyobb színházi-, és filmszerepeket is kapott. 1988-ban emlékezetes egy perces szerepet kapott a Vörös Zsaru című amerikai filmben, ahol Arnold Schwarzeneggerrel verekedett.
Ismertebb szerepei közül megemlítendő még a Zimmer Feri (1998), az Üvegtigris (2001), és a Jóban Rosszban sorozat (2005-2012).
Növényi Norbert fia
Elöző házasságából született egy lánya, Xénia (1984), és egy fia, Norbert (2000). Harmadik gyereke 2009-ban született, Nándor Noel.
ifj. Növényi Norbert próbára tette magát a kosárlabdában, úszásban, a futballban és az akrobatikus táncban, aztán 13 évesen apja nyomdokait követve ő is grappling világbajnok lett.
Ezután váltott, és a Bellator MMA sorozatban próbálta ki magát, mely a UFC-hez hasonló ketrecharcos szervezet. Növényi Norbert fia eddig hat küzdelem után veretlen mérleggel rendelkezik.
Növényi Norbert börtön
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott 2019-ben egy adócsalási ügy miatt, mint hetedrendű vádlott. 40 hónapos elzárást mértek rá, melyet 2 évre mérsékeltek, majd pedig 4 évre felfüggesztettek.
Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, végig tagadta az ellene felhozott vádakat, mivel elmondása szerint ő csak a cég reklámarcaként került az adócsalási ügybe.