A Hoovering technika révén a nárcisztikus férfiak szinte visszaszippantják magukhoz volt partnereiket, így gyakran merül fel a kérdés, hogy mikor tér vissza a nárcisztikus személy a partneréhez.
Amikor valaki végre elhatározza, hogy véget vet egy mérgező kapcsolatnak, az egy hatalmas lépés. Ez különösen igaz, ha a partnere egy nárcisztikus ember. Ilyenkor ugyanis nagy esély van rá, hogy az ex nem hagyja annyiban a dolgot, majd a szakítás után is minden erejével igyekszik majd a szabadulni vágyó fél továbblépését megakadályozni.
Mi az a hoovering?
Amely során valaki folyamatos felbukkanásával igyekszik újra kontroll alá vonni a másik felet. Számos formája lehet, a flörtölő hangvételű üzenetektől kezdve az alaptalan ígéretekig („most minden más lesz, megváltozom”). Persze ez mind-mind átmeneti, ugyanakkor amint az illető újra magához láncolja a másikat, a toxikus viselkedés azonnal visszatér.
A hatalom és kontroll érzése
A nárcisztikus személyiségzavarral küzdőket a hatalom, illetve a kontroll érzése élteti. Ha visszacsábítják magukhoz az exüket, azzal elérik a másik fölötti kontroll jól ismert érzését. Azzal, ha volt párjuk visszatér hozzájuk, egyfajta külső megerősítést kapnak, egy ego-fröccsöt. Számukra fantasztikus érzés, hogy a másik személy úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.
Félelem és a bűntudat enyhítése
Ezek a sérült személyiségű emberek ki nem állhatják, ha elhagyják vagy elutasítják őket. Ha elérik, hogy exük újra melléjük szegődjön, azzal enyhítenek saját félelmeiken, továbbá bűntudatukon is. Valahol mélyen ugyanis tisztában vannak vele, hogy viselkedésük nem elfogadható, ezért a partnerük nem viccből döntött a szakítás mellett. De ezt sosem mutatnák ki, sőt elnyomják azzal, hogy eljátszák, hogy a szakításkor is ők az áldozatok.
Figyelmeztető jelek a hoovering ellen
- Folyamatos keresés: Szakítottatok, ő mégis folyamatosan keres téged. Lehet, hogy sokkal gyakrabban ír rád, mint a kapcsolatotok alatt.
- Állandó bókolás: A nárcisztikus férfi nagy fegyvere a hízelgés. Hidd el, ha folyton azzal nyaggat, mennyire hiányzol, csak azt akarja elérni, hogy szépen besétálj ugyanabba a csapdába.
- Alaptalan ígéretek: Ígéretet ígéretre halmoz, de te is érzed, hogy sosem tudná betartani őket.
- Áldozatszerep: Az áldozatot játsza, hogy manipuláljon téged! Azt akarja, hogy megsajnáld és visszatérj hozzá.
- Határok figyelmen kívül hagyása: Hiába kéred meg, hogy ne keressen, folyton hív vagy üzeneteket küld.
Hogyan szabadulj meg exedtől?
Ha minden erőfeszítésed ellenére sem tudsz megszabadulni exedtől, kérj segítséget. Beszélj a családtagjaiddal, barátaiddal vagy akár szakemberrel is. Minél több ember tud róla, annál többen alkotnak körülötted védőhálót. Ők képesek lehetnek biztosítani számodra a megfelelő érzelmi támaszt is, hogy képes legyél magabiztosan fellépni volt partnered nyomásával szemben.
Tartsd szem előtt a szakítás okait
Az lebegjen a szemed előtt, hogy miért is vetettél véget a kapcsolatnak. Tisztázd magadban, hogy számodra egy mérgező és káros párkapcsolat volt, és ideje továbblépned. Ha azon kapod magad, hogy a szép pillanatokon nosztalgiázva elgyengülsz, mindig pakold be a képzeletbeli mérlegedbe a negatív élményeidet is. Tiltsd le az exed telefonszámát, és blokkold a közösségi médiában is. Ez is segíthet, és megadhatja a végső lökést számodra, hogy megfelelő távolságot tudj tartani és végre a saját életedre és jövődre koncentrálhass!