A szteroid leépítése esetében az első lépés, hogy meghatározd, pontosan mikor is szeretnél végre felhagyni ezekkel az egészségkárosító és maradandó eredményt nem hozó anyagokkal. Ez alapján felkészítheted magad azokra a következményekre, amelyek elkerülhetetlenek a tisztaság felé vezető úton.
A szteroidfogyasztás következményei
Amikor szteroidokat kezdesz szedni, tudatában kell lenned annak, hogy egyszer mindenképpen abba kell hagynod szedésüket saját akaratodból vagy más egészségügyi okokból – vagy csak egyszerűen azért, mert meghalsz. Amennyiben úgy határozol, hogy most aztán vége, nagyon fontos, hogy előzőleg alaposan átgondold a szteroid leszokás folyamatát, különben a következmények akár egész életedre kihathatnak. Az, hogy a szteroidok és egyéb drogok szedésével fönntartott test a drog szedésének abbahagyása után is ugyanolyan izmos marad, nagy hülyeség! Ezt sok versenyző is jól tudja, csak éppen még nem ébredtek rá teljesen.
Szteroidfogyasztás mellékhatásai
Egyre több és több versenyen végeznek drogellenőrzést, és egyre nagyobb büntetéseket kaphat az, akinél illegális szteroidokat találnak. Több ismert testépítő átgondolta már ezt a kérdést, abba is hagyta a szteroidok szedését, és megpróbál teljesen drogmentesen felkészülni a naturál versenyekre. A nagy kérdés viszont az: ki szeretné feladni a már meglévő, szteroiddal fenntartott izmos testét? Biztos, hogy senki sem! Pedig mostanában, a divatos öt-hat évig tartó szteroid-ciklusok iszonyatos kokszfogyasztás időszakában jobb lenne, ha ez nem okozná a legkisebb problémát sem. Nagyobb probléma maga a túlélés. Bárki, aki évek óta folyamatosan használ szteroidokat, előbb-utóbb olyan problémákkal kerül szembe, amelyek lelkileg vagy testileg tönkretehetik.
Nőknél a hormonrendszer megzavarása agyi problémákat okozhat, több nőnek a testépítő férfi hormonok használatának befejezése után szó szerint őrületes problémákkal muszáj szembenéznie. A depresszió csak állandó melléktünet, nem szólva a többi nemkívánatos mellékhatásról. Az erőszintcsökkenés, mely a szteroidok szedésének megszüntetésével elkezdődik, az egyik leglátványosabb ilyen mellékhatás. Mivel a szteroidok erősen antikatabolikusak, ezért a test kortizoltermelését lelassítják. A kortizol a magas intenzitású edzés mellékterméke, melyet a szteroidok sikeresen megállítanak, tehát nem tudják megtámadni a receptorokat. Természetesen, ha nincs szteroid, a tested újra több kortizolreceptort termel, tehát a hormon végre el tudja végezni dolgát. Ekkor a kortizolreceptorok blokkolatlanul maradnak, a test katabolikus, azaz izomleépítő állapotba kerül, ami az aminosavak leépüléséhez vezet. Ezek az aminosavak belépnek a véráramba, és glükózzá alakulnak át.
A Szteroidfogyasztás mellékhatásai férfiaknál
A következő probléma különösen a fiúknak kellemetlen. A külső szteroidbevitel hatására leáll a test önálló férfihormon-termelése, hogy mennyire, az csak a szteroidhasználat időtartamának és a szteroid fajtájának függvénye. Például egy Neroból fogyasztásakor egy napi 20 milligrammos adag 10 napon keresztül fogyasztva 30-40%-os saját tesztoszterontermelés elnyomást okozhat. Nem egyszerű újraindítani a már megzavart rendszert. Amiatt, hogy a test nem képes visszaállni az elegendő tesztoszterontermelésre, a fiúk nehézen tudják férfiasságukat fitogtatni. Vadabb esetekben a tesztoszteron és ösztrogén (női nemi hormon) aránya, illetve arányának eltolódása okozhatja a legnagyobb problémát. Amikor is az arány nagyon könnyen a női hormon felé tolódhat, ezáltal az domináns hormonná válik a testben. Ennek az állapotnak legjobban látható következménye: extrém letargia, zavart gondolkodás, csökkent szexuális vágya és férfi mellbimbó körüli rész megnagyobbodása.
A szteroid leépítése után
Tehát mi a legfontosabb a szteroid leépítése után? A kellemetlen kortizoleffektust megszüntetni, és visszaállítani a saját tesztoszteron termelést. Amennyiben teseted súlyos, újabb nemkívánatos anyagok, hormonok és egyéb szintetikus készítmények jöhetnek számításba, mint pl. a HCG és a Clomid a tesztoszteronszint visszaállítására, a Nolvadex és Proviron az ösztrogén elleni harcra, a Clenbuterol a növekedésihormon-termelés beindítására vagy a Cytadren az antikatabolikus hatása miatt. Andreas Münzer halála is a Cytadren és légzésfunkciós problémák következménye volt, amely a Clenbuterol hosszú használatával kapcsolható össze. Sajnos, annyi egyéb tesztoszteron-származékot is fogyasztott, hogy valójában senki sem tudja megmondani, pontosan mi is okozta a halálát. Az tehát a kérdés, vajon érdemes-e egészségünket kockáztatni és pénzt költeni olyasmire, amelynek nincs kézzelfogható eredménye, sőt még halált is okozhat. Münzer pl. soha nem nyert nagyobb profi versenyt, nem neveztek el róla utcát, nem volt gazdag sem.
Miért fogyasszunk akkor olyan anyagokat, melyek hosszú távon nagyon káros következményekkel járnak, amikor a fogyasztásukkal elérhető eredmény szinte egyenlő a nullával ?
Az egyetlen jó megoldás, a szteroidok fokozatos, szisztematikus csökkentése, valamint a táplálékkiegészítők kombinációjának szedése, melyek a szteroidok hatásához nem hasonlítható, de jó eredményeket produkálnak mellékhatások nélkül. Sajnos, biztosra veszem, hogy néhány ember még a valóban pozitív hatású táplálékkiegészítők hatására sem tud majd leállni a szteroidokról. Számukra az egyetlen megoldás az orvosi segítség és az előbb említett szerek valamelyikének fogyasztása.
Szteroid leépítése és következményei
A szteroid leépítése úgy kezdődik, hogy kijelöld azt az időpontot, amikor befejezed a szteroidfogyasztást, és felkészülsz az elkerülhetetlen következményekre. Rosszul fogod magad érezni, rosszul is nézel majd ki, és a használt súlyok is kis testvérei lesznek a szteroidos időszak alatti súlyoknak. Nagyon fontos, hogy észnél légy, céljaidat lásd magad előtt, legyen megfelelő ütemterved, és azt kövesd minden akaratoddal! Hidd el, az új táplálékkiegészítők segítségével képes leszel arra, hogy megtartsd, illetve visszaszerezd azt az izomzatot, amelyet a szintetikus drogokkal megszereztél. Amennyiben sikerül, elindulhatsz majd olyan naturál versenyeken, amelyeken alapkövetelmény, hogy a versenyző legalább egy éve ne szedjen anabolikus szteroidokat. Ez természetesen nem korrekt azokkal szemben, akik egész életükben naturálok voltak, hiszen a te tested már egyszer be volt programozva nagyobb izomzat megtartására, amit majdnem teljes egészében vissza is szerezhetsz.
Amennyiben kitűzted a szteroid leszokás időpontját, pontosan határozd meg, mennyi szteroidra lesz szükséged a levezetés időszakában, a többit tüntesd el, dobd ki, így nem leszel csábításnak kitéve. Ebben a 4-6 hetes szakaszban folyamatosan próbálj teljesen leállni. Először a Dianabollal, Anadrollal, különböző tesztoszteron származékokkal kezdj a 4. hét végéig, amikor beadod az utolsó injekciót, vagy beveszd az utolsó tablettát. A harmadik hét kezdetétől próbálj leállni a gyengébb hatású, szájon át szedhető készítményekről (Vinstrol, Anavar, Primctbolan), a gyengébb injekciókkal együtt (Deca, Primobolan Depot stb.), folyamatosan felezve a heti dózist, hogy a hatodik hét végéig teljesen leállhass. Lényeges, hogy az új táplálékkiegészítőket az első szteroid csökkentéssel egy időben azonnal kezdd el szedni, már az első napon! így remélhetőleg a kiegészítők időben kifejthetik kedvező hatásukat.
Fehérjefogyasztás a szteroid leépítése alatt
Nagyon sok testépítő használ fehérje táplálékkiegészítőket. Amikor leállsz a drogokról, ezek fogyasztását még jobban szükséges emelned, akár a négy gramm fehérje/testsúlykilogrammig. A fehérje fontos a test anabolikus, tehát izomfejlesztő állapotban való tartására. A kutatások kimutatták, hogy edzéssel kombinálva a protein a legfontosabb izomtömegnövelő eszköz. Az emelkedett fehérjefogyasztással nagyon sok anabolikus folyamatot tudsz stimulálni. Nagyobb lesz az inzulintermelés, nagyobb inzulinszerű növekedésifaktor termelés, amely a növekedési hormon szint emelkedését indikálja. Ebben az esetben a nitrogénszint az állandó fehérjebevitel miatt magas marad, eme dolog egyértelmű követelménye az izommegőrzésnek. Az anabolikus szteroidoknak van egy kevésbé ismert kellemetlen tulajdonságuk: a daganatok és különféle baktériumok elleni védekezést csökkentik. A tejsavóprotein az egyik legjobban bizonyított immunerősítő fehérje, ezért mindenképpen ajánlott, hogy a fehérjebevitel nagy része ilyen proteinforrásból kerüljön ki. A tejsavó fehérje a megfelelő aminosavakat a megfelelő koncentrációban tartalmazza, és ezzel emeli a legerősebb immunrendszer erősítő antioxidáns, a glutathion szintjét.
Egyéb kiegészítők fogyasztása a szteroid leépítése alatt
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szteroid leépítése időszakában a vitaminokat és különösen az antioxidánsokat még jobban előtérbe szükséges helyezni. Ezek azok a kiegészítők, amelyek a test egészséges működésének fenntartásáért felelősek. Közülük is a legfontosabbak az A-, E- és C-vitamin, a Szelén, a Q10, valamint az N-Acetyl Cisztein és az Alfa Lipoic Sav.
Már a tejsavónál említettük, hogy milyen fontos az emelkedett proteinbevitel a szteroidokról való végleges leszokásban. Nem beszéltünk azonban még az L-glutamin aminosav rendkívül fontos szerepéről. Ez az aminosav található a legnagyobb mennyiségben az izomszövetben, ezért ebből szükséges a legtöbbet elfogyasztani. Mivel az adott fehérjekészítmények csak adott mennyiségű glutamint tartalmaznak önmagukban, ezért a külön glutaminfelvétel elengedhetetlen. A glutamint edzés után és lefekvés előtt, fehérjében és szénhidrátban gazdag turmixszal együtt érdemes elfogyasztani. Ha így teszel, akkor tökéletes lesz a glutaminfelszívódás.
Ne feledkezz el egy jó multivitamint és mineráliákat tartalmazó készítményről sem, hiszen az antioxidánsok mellett azokra is nagy szükséged van. Hiába töltőd fel a tested mindenféle természetes izomnövekedést segítő kiegészítővel, ha az alapokat nem biztosítod, a felépítmény sem áll meg a helyén.
Mivel a szteroidos időszakhoz képest kb. 25-30%-kal csökkentened kell kalóriabeviteledet (anyagcseréd visszatér a normálisra), ezért kevesebbet kell enned, viszont fehérjefogyasztásodat emelned kell. Edzéseid időtartamát rövidítsd, viszont a használt súlyt lehetőleg olyan magasan tartsd, amennyire csak tudod. Ha engedsz tested csábításának, akkor egyre kisebb és kisebb súllyal dolgoznál, hiszen nincs külső segítséged a szteroidok formájában, amit eddig megkaptál. Ha sikerül beváltani elképzeléseidet, akkor szteroidmentes, tiszta ember leszel, és nem kell azon aggódnod, hogy kokszfogyasztásodnak milyen mellékhatásai lesznek. Végül is nem élhetsz örökké szteroidokon!