Michael Phelps betegsége

Michael Phelps betegsége

Az amerikai Michael Phelps tartja a történelem legtöbb olimpiai eseményének megnyerésének rekordját. A híres úszó 28 érmet nyert, melyből 23 aranyérem. Azt azonban kevesen tudják, hogy Michael Phelps betegsége (Marfan-szindróma) nagy valószínűséggel hozzájárult sikereihez. Ezen genetikai rendellenesség, melynek az úszáshoz előnyös testalkatát köszönheti, a későbbiekben komoly veszélyt is jelenthet az egészségére.

Michael Phelps az Egyesült Államokban, Marylandben született 1985-ben. Gyermekkorában hiperaktivitási zavart diagnosztizáltak nála, mely figyelemhiánnyal társult. Hét éves korában kezdett el versenyszerűen úszni, hogy a keletkezett felesleges energiáját eloszlassa. Tinédzser korában több korosztályi rekordot is megdöntött, kiváló teljesítményei alapján 2000-ben Sydneyben és 2004-ben Athénban is indulhatott az olimpián. Az athéni teljesítménye azonban elhalványult a 2008-as pekingi sikereihez képest. A Kínában rendezett olimpiai játékokon nyolcszor állhatott a dobogó legmagasabb fokán, mellyel megdöntötte Mark Spitz 1972-ben szerzett hét olimpiai aranyéremrekordját. Szintén egyedülálló, hogy Michael Phelps volt az első sportoló, aki 14 olimpiai aranyérmet nyert. 2009 augusztusáig 37 világrekordot döntött meg különböző versenyeken.

Michael Phelpsnek nemcsak az elért eredményei hihetetlenek, hanem fizikai adottságai is. Elnyújtott és vékony felsőteste alacsony közegellenállást biztosít számára az úszás közben. Aránytalanul hosszú karjai vannak a 193 cm-es testmagasságához, melyek fesztávolsága meghaladja a két métert, így evezőként képesek előrehajtani magát a vízben. További alkati előnyt jelentenek számára Hypermobilis ízületei, főként egyedülállóan laza bokaízületei, melyek uszonyként tudnak működni és biztosítani a tolóerőt a bajnoknak.

Michael Phelps betegsége és a Marfan-szindróma

Ezek a kiemelkedő alkati adottságok némi aggodalomra is okot adhatnak. A fent említett karfesztávolság, a testmagasság arány, a hosszú végtagok és ujjak, továbbá a különösen hajlékony ízületek a Marfan-szindrómához tartoznak. Ezek a tünetek még nem szolgáltatnak megfelelő bizonyítékot a szindróma diagnóztizálásához, de a vázrendszer érintettségét jelentős valószínűséggel előrevetítik.

A feltételezett betegségről az úszóbajnok a következőket írta „Ami a felszín alatt van” című könyvében:

„A pulzusom egyre emelkedett, mire Bob azt javasolta, hogy menjek el az orvoshoz. Mivel nagyon hajlékony voltam, és hosszúak voltak a végtagjaim, a Marfan-szindróma korai tüneteit mutattam. Ezen szindróma a kötőszövetben okoz eltéréseket, és akár végzetes is lehet, ha szivárgás keletkezik a szívhez vezető erekben. Ha a kinyújtott karjaiddal egy T-betűt formálsz, és a karfesztávolságod több, mint amilyen magas vagy, akkor akár veszélyben is lehetsz. Az esetemben, ezek az értékek nagyon közel voltak. Abban az időben nem értettem, hogy az orvosom miért kutakodik ebben a témában. Bob és édesanyám nem szerettek volna megijeszteni, ezért azt mondták, hogy egyszerűen jó ötlet lehet készíteni egy EKG-t a fiatal sportolóknál, hogy megvizsgálják a szívüket.

Szerencsére a vizsgálatokon mindent rendben találtak, és azóta minden évben egyszer megvizsgálnak a kórházban. A szövetek megfelelően erősek, az aortagyök tiszta, és a szívem is jó formában van.”

Michael Phelps betegsége ismertetéséből is kiderül, hogy elengedhetetlen a rendszeres orvosi ellenőrzés hasonló tünetek jelentkezésekor, ugyanis ennek a betegségnek igen súlyos árnyoldalai is lehetnek. Szemben az olimpiai bajnok úszóval, Flo Hyman kézilabdázó nő estében, aki az 1984-es olimpián szerzett ezüstérmet, csak boncolásakor derült fény a betegségre. A híres sportolónő, akit sokan minden idők legjobb kézilabda játékosának tartanak, aorta dissectio miatt egy meccs közben vesztette életét.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rendszeres kardiológiai kontroll és a megelőző jelleggel felírt gyógyszerek révén a betegségben szenvedőknél a várható élettartam nagy mértékben emelkedett. Napjainkban kísérletek folynak a témában, melyek a Losartan nevű vérnyomáscsökkentő gyógyszer hatását vizsgálják. A gyerekkorban kezdett adagolása megelőzheti a Marfan-szindróma szív és érrendszeri problémák kialakulását, de legalább is jelentős mértékben csökkentheti azt. Már Magyarországon is megkezdődtek az ezzel kapcsolatos vizsgálatok.

Marfan-szindrómában érintett hírességek

A popzenei műfajból ismert emberek közül is több érintett a Marfan-szindrómában: Joey Ramone (a „The Ramones” együttesből), Jonathan Larson (a Rent című musical szerzője), Vincent Shiavelli (színész), Robert Johnson (blues gitáros és énekes), Bradford Cox (a Deerhunter frontembere) és Sir John Tavener (brit zeneszerző).

A történelem több jelentős alakja között is találni olyanokat, akikről azt feltételezik, hogy Marfan-szindrómában szenvedtek. Ilyen volt Tutanhamon és még több egyiptomi fáraó, Niccolò Paganini (hegedűművész), Charles de Gaulle (Francia elnök), Osama bin Laden (terrorista) és Abraham Lincoln (amerikai elnök).

Nem nyert teljes bizonyítást, de a Marfan-szindrómát tartják felelősnek több atléta hírtelen haláláért is, akik teljesen váratlanul összeestek és életüket vesztették valamely sporteseményen, vagy közvetlen utána. Szerencsére Michael Phelps betegsége ismert, így egészségi állapotát folyamatosan felügyelik, de a veszély mindig leselkedik rá, főként mikor az olimpiai bajnok az emberi teljesítőképesség határait feszegeti.