Conor McGregor UFC harcos

Conor McGregor UFC bajnok – MMA harcos

Név: Conor McGregor Született: Dublin, Írország, 1988. július 14. Magassága: 175cm Versenysúlya: 77kg Conor McGregor egy ír származású kevert harcművész (MMA harcos), az Ultimate Fighting Championsip (UFC) pehelysúlyú és könnyűsúlyú harcosa. Pehelysúlyú címét 2015. december 12-én szerezte meg Jose Aldo ellen, rekord idejű 13 másodperces első menetes KO-val. Könnyűsúlyú bajnoki

Kékszalag útvonal

Kékszalag útvonal a Balaton körül

A Kékszalag vitorlás verseny a balatoni hajózás legnagyobb ünnepe. A verseny résztvevőinek két napon át, egyszerre kell megküzdeni a természeti elemekkel és az ellenfelekkel. A kékszalag útvonal kezdőpontja a balatonfüredi kikötő, mely egyben a cél is. Az indulás iránya az óramutató járásával megegyezik, így Balatonkenese felé indulnak el a versenyzők.

Lewis Hamilton

Lewis Hamilton karrierje, barátnője és vagyona

Lewis Hamilton 1985. január 7-én született, Britt Forma 1-es pilóta. Pályafutása során eddig 7 világbajnoki címet, 95 győzelmet, és 98 pole pozíciót tudhat a magáénak. 2007-től 2012-ig a Mclaren versenyzője volt, míg 2013-tól kezdve napjainkig a Mercedes pilótája. Lewis Hamilton fiatalkora Lewis Hamilton az Egyesült Királyságbeli Stevenageban született. Apja, Anthony

Talmácsi Gábor világbajnok MotoGP versenyző

Talmácsi Gábor világbajnok MotoGP versenyző

Talmácsi Gábor (Talma) 1981 május 28-án született gyorsasági motor-versenyző. A MotoGP 125 cm³-es kategóriájának 2007-es világbajnoka. 2011-ben Talmácsi Gábort választották az Év legnépszerűbb sportolójának. Talmácsi Gábor sportkarrierje Kezdetek Motorversenyzői sportkarrierje már négyéves korában elkezdődött, egy az apja által készített kismotorral. Eleinte öccsével, Talmácsi Gergővel indult a versenyeken. Talmácsi Gábor 14

Kucsera Gábor kajak

Kucsera Gábor világbajnok kajakos

Név: Kucsera Gábor Született: Budapest, Magyarország, 1982 augusztus 27. Magassága: 198cm Versenysúly: 95kg Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Kétszeres világbajnok, Európa bajnok és kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 2005-2009 között minden évben az Év Férfi kajakosa cím nyertese. Kucsera Gábor fiatalkora Fiatalkora derekán kipróbálja magát az úszásban, és

Lékai Máté kézilabdázó pályafutása és felesége

Lékai Máté kézilabdázó pályafutása és felesége

Név: Lékai Máté Született: Budapest, 1988. június 16. Magassága: 190cm Testsúly: 89kg Poszt: írányító Lékai Máté magyar kézilabdázó, a Ferencvárosi TC és a magyar kézilabda-válogatott játékosa. Pályafutása klubcsapatokban 2004-ben a PLER-Budapest csapatában kezdődött profi kézilabda pályafutása. 2010-től a Pick Szegedhez szerződött, ahol két évig játszott, majd a 2012-es őszi szezontól

Kylian Mbappé

Kylian Mbappé pályafutása, barátnője és fizetése

Név: Kylian Mbappé Született: Bondy, Franciaország, 1998 december 20. Magassága: 178cm Testsúlya: 73kg Poszt: csatár Kylian Mbappé, jelenleg a Francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain labdarúgója. Fiatal kora ellenére már most a világ egyik legjobb labdarúgójának tartják, ami nem meglepő, hiszen számos olyan képességgel rendelkezik, amely csak a legjobbaknak adatik meg.

Borics Ádám Bellator MMA harcos

Borics Ádám MMA harcos

Név: Borics Ádám (The Kid) Született: Eger, Heves Megye, 1993. július 7. Magassága: 180cm Testtömeg: 66kg Borics Ádám kevert harcművész, a Bellator MMA szervezet harcosa. Profi MMA mérlege 17 győzelem és egy vereség. Gyermekkora Az Egertől néhány kilométerre fekvő Sirok községben nőtt fel. Iskolás évei alatt focizott és atletizált. Szerette

Röplabda szabályok alapjai

Röplabda szabályok alapjai

A játék változatait 1895 óta játsszák. A röplabda szabályok azóta nagyban változtak, és 1964-ben lépett be a sportág az olimpiai játékok közé. A sportágnak mára globális követője van, a világ minden tájáról érkező nemzetek versenyeznek egymással. A sportág csúcsát az olimpiai játékok jelentik, ahol a legjobb játékosok szerepelnek. A röplabda

Mika Hakkinen (Mika Häkkinen)

Mika Hakkinen Forma 1-es versenyző pályafutása

Név: Mika Hakkinen (Häkkinen) Született: Vantaa, Finnország, 1968. szeptember 28. Magassága: 179cm Versenysúlya: 70kg Mika Hakkinen 1968. szeptember 28-án született, Finn autóversenyző. Forma 1-es karrierje a Lotus csapatánál kezdődött 1991-ben, mígnem 1993-ban a Mclarenhez igazolt, ahol is 2001-ig tartózkodott, mely időszak alatt két világbajnoki címet is bezsebelt 1998-ban és 1999-ben.

Wéber Gábor

Wéber Gábor autóversenyző

Wéber Gábor az egyik legismertebb személyiség a Magyar autósport világában. Ez nem véletlen, hiszen hosszú évekig autóversenyző volt nemzetközi szinten, továbbá újságíróként és televíziós szakkommentátorként a mai napig a Forma 1-es közvetítések meghatározó alakja. Wéber Gábor szimulátor versenyzőként 1971. december 4-én született Budapesten. Elmondása szerint már kisgyerekkora óta az autó-

Csipes Tamara

Csipes Tamara élete, párja és karrierje

Név: Csipes Tamara Született: Budapest, 1989. augusztus 24. Csipes Tamara olimpiai, Európa-, világ- és olimpiai-bajnok magyar kajakozó. Édesanyja Orosz Andrea, az egykori úszó válogatott tagja volt, édesapja Csipes Ferenc, aki szintén olimpiai bajnok kajakozó. Sport karrierje Gyermekkorában úszással kezdte sportolói karrierjét édesapja hatására, aki szintén olimpiai- és világbajnok kajakos volt.